Viczai L. Bence írásai

Barátaim

Napról napra távolodtok, mint a nyári égen a felhők.

Talán a szívek vásárán nem én vagyok a legkelendőbb.

De miért vettetek magatokhoz, ha később úgyis eldobtok?

Hát nem veszitek észre, hogy mennyi fájdalmat okoztok?

Az én lelkem most már folyamatosan több sebből vérzik,

S az a baj a szeretettel, hogy ha gyakran nem érzik,

Akkor az embert egyáltalán nem is értik.

Kínok közt

Takarodj Nap, merülj feledésbe!

Emelkedj Hold, a fejünk fölébe.

Megvakít ez a szörnyű világosság,

Éjszakát akarok, ott a megnyugvás.

Borult eget, sötét felhőkkel, villámmal,
...Szélvihart, a véget nem érő záporral,

S minden legyen fekete, mi most színes.

Számomra semmi sem lesz már olyan édes.

Hold

Ki hinné, hogy az éjszakai világot

Bemutatja nékem egy áldott,

Kinek arca fehér, mint a hóesés,

bevilágítja szívem minden rejtekét.

Szemének csillogása megvakít

Minden zsarnok láncot elszakít.

Hollóhaja vállaira omladozik

És ettől lélegzetem akadozik.

Vele vagyok csak biztonságban

Ő az aki megvéd e zord világban.

A sötétségben mozgok inkább,

Minthogy a nap kiégesse a glóriát

Mit fejem fölé tárt karokkal rakott

S ezzel az Ő szentjévé avatott.

Ha nem létezik mint idő, "örökre"

A lét után is itt leszek, örülve.

Örülve, hogy fényed reám vetetted,

Azt a fényt, melyet régóta kerestem

Magamba zárom, s nem engedem,

Szeretlek drága egyetlenem,

Míg velem vagy nem számít más

Veled minden perc csak mulatság,

Ahogy a Hold is mindig kerek marad,

Úgy szeretlek én téged minden nap.

Vörös rózsa

Frissen nyíló rózsa harmatos és vörös,

Ó, ha szíved énértem lenne ilyen vörös.

Ó, ha szíved izzana és lángolna,

Ó, ha én megéghetnék ebben a mámorban.

Lelkem megégne szíved izzásában,

Testem megdermedne pillantásodban.

Izzó szobor lennék érted,

Ami csak rád vár lenn’ a téren.

Várnálak a téren egész álló nap,

Csak, hogy egy percre is, de reám pillanthass.

Ezért állnék én, míg le nem rombolnak,

Utána halkan lépnél bele poromba.

A poromban rubintra lelnél, mi szívem volt,

Bennem ragyogott, az egyetlen részem, mi még nem holt.

Szíved felett hordd szívem, ékszer gyanánt.

Ha bennem már nem, érted dobogjon hát.

De, hisz most is, mint szobor,

Csupán az vagyok néked. –nyomor,

Nyomorba taszít, mégis remélem,

Hogy szívünk egyszer majd együtt érez.

Címtelen (befejezetlen)

Macskaköve úton ballagok egymagam,

Minden ház ajtaján lóg egy virág,

Füttyszóval táncol egy réges-régi dallam,

Körülöttem talán megállt a világ.

Szellő fújja le a sötét szirmokat,

Melyek egykor tapadtak a szálhoz,

Szőnyegként díszítve hosszú utam,

Úgy érzem, visszavágyom Anyámhoz.

Szívemből holt darabok szakadnak,

Lassan nem marad belőle semmi

Tudom jól, sehol sem akarnak,

Ezért akartam világgá menni.

Ha valaki tán látni kíván,

Vagy akar velem beszélni,

Ne tömjön úgy, mint libát,

Hazugságokkal csördültig.

Élet

Valami van, de nem tudom, mi.

Valamit mondanom kell, de mit?

Félek, reszketek ettől a vihartól

És szeretném, hogy te legyél valahol,

Ahol ütközik a Hold és a Nap sugara

Ott legyen hideg és meleg fuvallata

Annak a szélnek, ami bejárja lelkem

És nekem mindig ott van a legjobb kedvem.

-Hol vagyok, mi vagyok, mi a nevem?

-Otthon vagy, a föld alatt a helyed.

Egy krumpliszsáknyi zsír, hús és vér

Meg egy ökölnyi izomköteg- vérforgatógép.

Ennyi vagy, csak néha lázadsz: akkor érzel,

Ezért lett Szenvedés a neved. Kérlek nézd el,

Hogy ezt csinálom veled, ez az egyetlen dolgom.

Megadom a neved, típusod, meg még az otthonod.

-Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre Élet.

Mostantól megpróbálok úgy élni, ahogy azt Te kéred.

-Attól félek, kevés lesz a szimpla próba ez ügyben,

Mert, vezetéknév kell, hogy átlépjünk egyről a kettőre.

Remény. És így már teljes a kép. Remény és Szenvedés.

-Most, hogy már ezt is tudom, ezzel lépek én beléd,

Ó, csodálatosan nagy Életem. Okosabb ugyan nem lettem,

De tudom, ha meghal a remény, utána csak tovább szenvedek.

De nem fogok többet szenvedni, mert én vagyok a remény

És sose halok meg, mert ami vagyok, az mindörökre él.

A pályaudvaron

A megállóban állunk és várjuk a buszt,

Most csak én megyek el, hátha már unsz.

Nem akarok elmenni, mert hiányozni fogsz,

Ilyenkor a szívembe egy kis bánatot lopsz.

Lehet, hogy ez rosszindulat, de remélem,

Hogy ejtesz te is könnyeket énértem.

Rosszat nem kívánok, csak szimpátiát

Kérek szépen, és majd egy szál rózsát.

  

Belépőnk

Már éjfél is elmúlt pár perrcel,

Mikor mi még csak hazaértünk.

Ruháinkat hevesen, el-elvetve

Az előszobából már kiértünk.

Nem tudok ellene mit tenni, imádom.

Elvette az eszem, ezért szeretem.

Kihozza mélyről a vadállatot,

Senki más, csak is Ő kell nekem.

Nem vagyok már az a megfontolt poéta,

Ha róla írok, nem számít szótag, se rím

Sokat gondolok rá és nem csak néha

Úgy érzem, hogy ez a leggyönyörűbb kín.

Jó lenne, nem itt...

Jó lenne, nem itt, hanem, máshol lenni,

Ahol, nincs lélek, egyáltalán senki.

Egyedül járnék a kihalt ösvények mentén,

Nem bánthatnék senkit, azt se, akit szeretnék.

Ballagok, ballagok,

Egyedül dalolok.

Ballagok, ballagok,

Egyedül maradok.

Jó lenne reggel, nem itt, hanem, máshol kelni,

Valahol, ahol minden más, semmi sem e világi.

Megtanulnék ott boldogulni újdonsült életemmel,

Nem úgy, mint a már elfeledett, poros régebbivel.

Ballagok, ballagok,

Egyedül vagyok.

Ballagok, ballagok,

Talán meg is halok.

Jó lenne este, nem itt, hanem, máshol feküdni,

Ott ahol, egyik este se félek álomba merülni.

Utolsó álmomból többet fel sem kelnék soha,

Mosoly fagyna arcomra, mert én kerültem sorra.

Ballagtam, ballagtam,

Végül oda jutottam.

Ballagtam, ballagtam,

Végül meghaltam.

  

Veled

Annyira furcsa, szinte félelmetes,

Mert ha veled vagyok, teljesen kényelmes

Az élet.

Édesem, én most már komolyan félek,

Nem volt még ilyen fényes minden éjjel.

Csak veled.

Ha velem vagy, nem tudok nyugodt lenni,

De ha nem vagy itt, nem tudok megmaradni.

Felhőtlen,

Minden perc, amikor veled vagyok,

De csak remélem, hogy te is így gondolod.

Édesem,

Ha nem így lenne, szólj kérlek időben,

Mielőtt még mindenem neked szentelem.

Mert,

Az egyik nap szeretsz, a másik nap kedvelsz,

Harmadik nap kívánsz, negyediken kellek.

Megérted

Remélem a problémámat, mert én azt szeretném,

Hogy egy napon érezd irántam az egész heted.

Világom

Miattad élem, és jó érzés rád gondolni.

Sőt, mát kezdek nagyon is büszkén lenni!

Minden

Porcikádra büszke vagyok. Összes tettedre.

Imádom, gyönyörű alakod, és ajakad minden

Mozzanatát.

Egy bolond naplója... 1. felvonás

Nem is tudom, mióta vagyok idebent,

De még csak három koca döcögött mellettem;

Felettem pedig négy hintaló éktelenkedik.

Disznót és hintalovat pedig úgy kell etetni,

Hogy zöld, piros és sárga rajzszöget a fülembe;

Feketét, fehéret meg kéket pedig a szemöldökömre

Fektetek és hagyom, hogy lakmározzon ez a két faj.

No, de most még, nem lényeg, hogy ki, hogy fal.

Szürke, csíkos ing lóg rajtam- néhol szakadtan.

Királykék nadrágomat pedig a minap loptam.

Szégyen, de loptam. De jól látszott azon a békán,

Hogy nem kell neki, ez a szépen vasalt hosszú nadrág.

Kalapom pedig egyszerűen fekete, s azon egyszerűen

Vannak fehér vonalak, azon kék varratok. Átlósan vele

Pedig van pár levél minta, amik persze sárgán ragyognak.

Gondolkodom is, hogy fel kéne díszíteni. Így nem maradhat.

A helyszín elég szívélyes, szeretem, ha a fáknak a fele platina.

Szépen csillog-villog, és a reptéren se szólnak érte, ha nem karika.

Mármint, fülbe való ékszerre gondoltam. Platinakarika. Szép szó...

Ennél nem is tudom, mi lehetne jobb. Talán, vörösnyúlszőrkandalló!

De megint eltértünk a tárgytól, nem szeretném untatni az elszántan,

Olvasó olvasót a politikai és társadalmi nézeteim megadásával.....

Nem is tudom, mióta vagyok idebent. Fák, bokrok, falak, kecskék, hódok,

Fegyverek, ostorosok, medvék, mikrók, tésztafélék, ameddig csak látok.

Imádkozás

Minden este miattad térdelek

Az ágyam mellett pár percig.

Majd biztos segítesz nekem,

Hogy túléljem a holnapot is.

Te mindig velem vagy legbelül,

De láttalak is, és fogom a kezed,

Melletted nem érhet baj. Majd leül

Mellém minden, ami számomra szent.

Tökéletes nyugalom van körülöttem

Minden, amit adtál most itt van.

Nem is kívánhatnék ennél többet

Nem is kell más, ha Te itt vagy.

Érzem, hogy mindennél jobban kellesz,

Víz, kenyér, hús, levegő, nem kell semmi.

Ha nem is látlak, érzem jelenlétedet,

És akkor már nem akarok sehova se menni.

Tudom, hogy egyszer te is elhagysz,

Ez ellen nem tudok sajna mit tenni.

De még kiélvezem a helyzetet a napban,

Hogy bármi lehet, Benned tudok hinni.

És tudom, hogy Te is hiszel bennem,

Minden, amit akarok elérhető, számomra.

Csak adj erőt és akkor Én mutatok meg

Mindent, ami jó ennek a dohos világnak.

Kár, hogy undorító a világ, amiben élünk:

Gyilkolás, lopás, csalás és lódítás.

Tényleg mindenhol, ahova csak nézünk.

Így pusztítja el az ember önmagát.

Most már az a normális, ha az ember hűtlen.

Hogy kivel van, az teljesen mindegy? Kár.

Tán én vagyok az egyetlen, kinek ez bűntett?

Nem veszítek észre, hogy az ember nem ruhatár?

Abszurd, hogy az ember nem mehet egyedül utcára!

Minden nap féltsük lányainkat, az Embertől?

Nem élhetünk mi szűk, sötét ketrecekbe zárva,

Ami társaink közt folyik, az több, mint rettentő...

Ritka, ha van még egy olyan páros, mint Mi.

Isten segítsen nekik, hogy nyugodtan éljenek.

Mert eddig nem Istenhez fordítottam szavaim.

Én a magam Istene vagyok, ez ellen nem tudok tenni.

Egyetlen Szerelmemhez fohászkodtam, nyilvánvaló.

Ő az egyetlen, akiben hiszek, teljes mértékben.

Nála szebb, igazabb teremtés nem valós,

És úgy gondolom, hogy ezt ti is megértitek.

Minden férfi olyan társra vágyik, mint amilyen Ő

Ennél fogva, én vagyok a legszerencsésebb legény,

Mert megkaphattam azt a bizonyos: csodálatos nőt.

Minden, amim van és lesz, az már nem csak az enyém.

Tény, hogy számomra mindig ő a két véglet,

Miatta vagyok olyan boldog, hogy dalolok az utcán.

De egyúttal azt is neki köszönhetem,

Hogy közel érzem magamhoz a bús halált.

De szerintem ez az élet így jó, nem kell nagy változás,

Meg fogunk mi oldani mindent, nem kell ide varázslás.

Mi vagyunk a minden akadályt felrúgó, lázadó pár,

Akiknek nem kell semmi más a világon, csak boldogság.